Apróbb megállókkal pont tíz éve vagyunk úton, 2009 január nyolcadikán szálltam fel a Keletiben egy délre tartó szerelvényre egy bazi nagy bőrönddel és egy 30 kilós dobbal, meg ezer euróval a zsebemben.  Azóta éltünk, tehát ahol bejelentett lakcímünk volt (családilag, mert nekem munka miatt volt pár másik is): Leccében, Brindisiben, Lisszabonban, Natalban, Recifében, Jaboatao dos Guararapesban, iz-Zebbugban, Alicantéban és most leginkább Asunciónban. Tehát Olaszországban, Portugáliában, Brazíliában, Máltán és Spanyolországban, de rendszeresen Paraguayban. Ezenkívül jelentős mennyiségű időt, tehát hónapokat töltöttünk még jó sok helyen, meg sem próbálom strandonként felsorolni.

Katonás költözködési rutinunk van, egy teljes háztartás mindenestül be van dobozolva legfeljebb egy nap alatt. Az említett városok mindegyikében legalább két, de inkább három különböző lakásban laktunk persze. Költöztünk repülővel, hajóval, busszal, autóval, babakocsival (amit szétpakolva felraktunk a brindisi 4-es buszra vagy tíz körben).  Rengeteget utaztam és utazok egyedül is, csak repülőtereken összességében hónapok mentek már el. Ezalatt a tíz év alatt, ami azért idő, volt jó is meg rossz is anyagilag, tényleg egészen extrém kilengésekkel, ahogy Sobrallal átéheztünk egy telet Olaszországban hagymás zsömlén vagy az ellenkezője, amikor a lakáson belüli lifttel szállítottuk az erkélyről ledobott játékokat vissza a kölköknek a tengerhez szintezett vonalú jacuzzihoz Gozo szigetén. Megírtam rengeteg cikket, volt olyan basszus, hogy négy évig napi hármat írtam Svájcról, a végén már jódliztam. Most is éppen túlvállaltam magam, ezzel is a kenyérkereséstől veszel el az időt, mármint ezzel a poszttal, pláne hogy újraírtam, ahelyett hogy azonnal szállítanám a megrendelt cikket nigériaiaknak.

 

Többször dolgoztam zseniális helyeken, mint a lehető legmelegebb lisszaboni motelhálózat vagy halászként Máltán, négerként (ghost writer) mindenféle nagy embereknek, de legutóbb Project Support Officer voltam az EU-nál.   Voltam beugró szambatáncos orosz jachtokon és persze irgalmatlan mennyiségű vidéki búcsúban/karneválon capoeira, alig van olyan főtér templommal Dél-Európában, ahol még nem ugrottam volna kéz nélküli cigánykereket. (Aki csak nyakkendősebb oldalamról ismer, családi sport nálunk a capoeira, azzal meg együtt jár a csepűrágás.)
Amikor elindultunk, akkor jól csak magyarul tudtam írni, most már inkább angolul és portugálul verem a zongorát egész nap, de jól beszélek, meg írok, csak nem újságíráshoz elég jól, németül, meg olaszul is, de kreolul se lehet nagyon eladni már. Spanyolul (igen lustán) alig beszélek, de azért a majd négy év alatt ragadt rám valami, de ahhoz képest, hogy mennyire jól kéne beszélnem és írnom, inkább csak kalózos regényeket olvasok. Viszont tudósítok a Pátria Rádiónak néha magyarul, ami a létező legnagyobb meglepetés, mert nemcsak szlovák, de állami is. A legjobb rádió, legalábbis vannak külpolitikai háttéranyagok, mármint igaziak, mert ha nekem lehet, akkor gondolom másnak is. Online tudod fogni, megéri ráhallgatni néha.

 

Van egy blogom, amit olvasol most,  rengetegen szeretik és valójában csak ezzel kéne foglalkoznom, sose gondoltam volna, hogy rajtam kívül másnak is tetszenek azok az országok, ahol szívesen elvagyok, mert ugye most Paraguay és Botswana főleg a kedvenceim. Ettől függetlenül a többi helyet se hanyagolhatom, mert mindig minden eljárás/törvény változik, mint például Máltán, ezért igencsak képben kell lennem igen sok ország tekintetében. Van 14 állampolgársági és kb 76 letelepedési program, amit figyelnem kell, meg megírni, ha kettő helyett három útlevélfotót kérnek tegnaptól valamelyik trópusi paradicsom bevándorlási hivatalában.

 

Cala de san pedro almeriaAmi talán érdekes lehet, hogy mivel ki, be és átvándorlással foglalkozom, ezért sokat gondolkodtam azon, hogy miért költöztünk el Magyarországról és meddig maradunk a sárga úton. A kivándorlás, mint olyan, igen összetett folyamatok eredménye. Ugye lehet kivándorolni gazdasági, családi, politikai, tanulási-gyakorlatszerzési, stb okokból. Ezek kis részben mind belejátszottak a döntésbe, pl amikor Feri bezáratta a gyerek tüdőszanatóriumot, azt nehezen felejtem el neki két asztmás kölökkel, de nyilvánvalóan annak is örülök, hogy a családomnál fehérebb emberekkel ijesztegetnek vidéki nyugdíjasokat. Na mindegy, mert valójában a mixben nem ezek a valóban fontos elemek. Hanem az, hogy az én végzettségeim a következők sorban: külkereskedő, idegenvezető, külpolitikai újságíró, bevándorlási ügynök. Mégis mit csináljak vagy hol legyek?

 

Viszont emiatt nem is vándoroltam ki Magyarországról, annak ellenére hogy jóval kevesebb időt töltök otthon olyan embereknél, akik viszont tényleg kivándoroltak. Letelepedni nem szeretek inkább, csak csinálom amit szeretek, ami történetesen külföldön van.
A családom boldogsága meg egészsége után a legfontosabb, hogy nem veszítettem el egy barátot sem, hanem találtam sok újat. Nem havert, hanem igazi barátot, kontinestől, bőrszíntől, vallástól, meg mindentől függetlenül. Már megérte.