Egy modern trópusi expedíció és filmforgatás előkészületei (részletes és hosszú ismertető ínyenceknek)

Indulunk felfelé a folyón, fel a teljes sötétségbe. Be a dzsungelbe, azon belül is oda, ahova senki sem akar menni.  Kevésbé misztikusan van a káprázatos Pantanal, Dél-Amerika alig ismert kincse, egy óriási vízi mennyország Brazília, Bolívia és Paraguay között.

És ott van a Rio Negro, amely a határfolyó Paraguay és Bolívia között, mármint egy része, mert az a határ hihetetlenül hosszú. Mint ez az írás, bocsánat érte, de ki kell írnom magamból.

Az, hogy mi is egy expedíció, azt bizony nehéz megmagyarázni. De valahogy mégis pontosan tudod, ha szóba kerül. Felfedezni való már nem sok van a világon, mármint ezen, mert más bolygókon biztos.

Mégis az expedíció fogalmához hozzátartozik, hogy van valami célja, eljut valahova, megtalál valamit vagy valakit. Az expedíciók minden szempontból különbözni tudnak egymástól, lásd szárazföldi vagy vízi, esetleg kombinált vagy repülővel, stb. A mi expedíciónk sajátosságait jól körbe kell írnom.

 

Namármost, amikor egy expedíciót szervezel, akkor nagyon reméled, hogy felfedezel valamit vagy eljutsz valahova. És

itt kezdődnek a különbségek, például a mi estünkben. Mert egy jó expedíció ugye veszélyes is. Ezt onnan lehet tudni, hogy szoktak emlékezni az eltűnt expedíciókra, meg a sikeresekre is. Hát ránk a kutya se fog emlékezni, mert a Chacoban folyamatosan jobb esetben meghiúsulnak az expedíciók, rosszabb esetben meg megdöglenek.

A forgatási helyszín pont ott fekszik, ahol egyszerre vannak jelen a helyi gerillák, a narcos, a fegyvercsempészek, a benzincsempészek, a paraguayi-bolíviai-brazil katonák és sok sok mezei bandita. Illetve az ayoreok és más indiánok, akik éppen hadiösvényre léptek a brazil bűnbandák ellen. Majd elfelejtettem, hogy Bolívia a polgárháború szélére sodródott, mármint mi sodródunk a polgárháborús Bolívia szélére.

Ennyi érzelemmel teli bevezetés után menjünk bele részletekbe. Dokumentumfilmet forgatunk, illetve triológiát Paraguayba, mi a Deep Jungle Studios csapata. Összeálltunk mi magyarok két amerikai sráccal, akik testvérek és dokumentumfilmesek.

Mi Tom kapitánnyal és Nathan  meg Zach Seastrand. Szembejött velünk egy gyönyörű történet, ami arról szól, hogy volt egy Éden nevű jezsuita misszió a vadonban, és ez annyira nem tetszett az ayoreóknak, hogy kinyírták őket, meg felgyújtották az egészet a fenébe 1772-ben. Ez igen lényeges, mert ugye rá nagyon gyorsan ki is paterolták a jezsuitákat Paraguayból, pedig papírjuk is volt róla, hogy az övék és mindenki rajta az ő rabszolgájuk, mármint úgy egybe, mindenki. Nem viccelek, tényleg van ilyen.

És a misszió helye lassan feledésbe merült, pedig nem véletlenül nevezték azt Édennek. Mert amúgy nem volt szokásuk így nevezni a misszióikat, amelyekből jó esetben világvárosok, de legalább álomszép helyek lettek. Kedvencem pl. a Tavarangüéi Jézus nevű misszió. De klasszikus, ugye, a Szentháromságról, meg a szentekről, például Kazimóról vagy Demiánról elnevezni helyeket. De az Éden kifejezés mögött más húzódott.

Főleg a Zöld Pokol. Tévesen az Amazonas dzsungeleit szokták így emlegetni, pedig eredetileg, és azóta is, a Chaco a Zöld Pokol. Aki az egykori Éden misszióhoz akart eljutni, annak át kellett vágnia a Chacón, ami egy szörnyeteg, egy sós vizes, Magyarországnál háromszor nagyobb tüskés bozótos. És így nem csodálom, ha valaki Édennek tartotta az első értelmezhető helyet, miután átkardozta magát a tüskék, a mocskos rovarok, a kannibálok és a lápvidék mögé. Mi is pont ezt tesszük. Megtaláltuk a lerombolt misszió helyét, és odamegyünk és jól megnézzük.

Kitaláltuk és megbeszéltük, majd egyszerűen nekiindultunk és megcsináltuk a film, sorozat vagy trilógia pilotját. Igencsak jó lett. Íme:

És utána ránkszakadt az ég körülbelül. Például kiderült, hogy akkora fába vágtuk a fejszénket, hogy abból több film lesz. Többnek kell lennie, mert nem fér bele egybe. Illetve spirituális okokból is osztódott a sztori, de ez már művészeti kérdés, nem annyira előkészület.

Már a pilot forgatása előtt is nyilván mindent rendberaktunk (mindig többesszám, mert tényleg mindenki odarakja magát). Ez azt jelentette, hogy egyéni vállalkozóként már volt bejegyzett jogom filmet forgatni, és kértünk engedélyt az Indiánügyi Hivataltól (INDI) is.

A pilotot követően viszont kiderült, hogy ha valóban paraguayiként akarunk filmet forgatni és mi tényleg paraguayi filmet akarunk forgatni, a legeslegjobbat és végre odatenni egy rendes helyi dokut. Szóval, ha ezt akarjuk, akkor első lépésként én nemzeti producer lettem. Mert nemzeti producer nélkül te nem fogsz Paraguayban semmit forgatni, legfeljebb Instagramra.

Aztán bejegyeztük a filmstúdiót és nekiálltunk szervezni.

Most 2026. Május vége van, majd másfél évvel ezelőtt lett kész a pilot. Ennyi időbe került, amíg szinte mindent összeraktunk. Illetve nem, de leszarjuk már tényleg és megyünk fel dolgozni. Leforgatjuk az első részét a történetnek, ami önmagában is önálló film, jaguár irányban, de majd meglátjátok. Ami fontos, hogy Asunciónból, Paraguay fővárosából indulunk, és kezdésként felmegyünk Bahia Negra kikötőjébe a Paraguay folyón, majd onnan ugrás a szinte teljesen ismeretlen Río Negro vidékére. Ez végig vízi út, de nyilván fogunk szárazföldön is forgatni.

A legnehezebb dolog nyilván pénzt szerezni egy ilyen expedícióra. Mégpedig rengeteget. Mert mire is van szükség egy forgatócsoportnak a világ egyik legveszélyesebb, de mindenesetre tuti az egyik legelhagyatottabb szegletében? Mindenre.

Adjuk el lelkünket az ördögnek az első lépésben, már előre, kelleni fog az apró is.

Szóval, ha filmet is akarsz róla forgatni, akkor nyilván profi vagy, minden kapcsolat birtokában és első füttyre indul a Netflix. Vagy profi vagy, mint mi, de új szerepben, új céggel és így teljesen kezdőként, de legalább szegényen indulj neki óriási költségvetésnek. Ide mindenképpen beleírom később, hogy milyen lehetőségeid vannak eladni egy filmet előre vagy támogatást szerezni rá indulás előtt.

De nekünk nem sikerült a hagyományos módon. Viszont az INAP támogatott minket abban, hogy hozhattunk befektetőket, akik pénzükért cserébe részvényeket kapnak a stúdióban, illetve befektetőként állandó tartózkodási engedélyt Paraguayban. Ez igen jó ajánlat, konkrétan a legolcsóbb a világon. És most mindenki Paraguayba fut, mégiscsak van értelme szabad országnak lenni, mint kiderült. Szóval összekapartuk a pénzt (bárcsak tényleg múlt idő lenne, de próbálj meg valamit Dél-Amerikában elintézni, kérlek, ez egy végtelen történet), megcsináljuk a filmet, majd eladjuk, és pont.

Hamár bürokráciánál tartottunk, nézzük az engedélyeket. Szóval nemzeti producerként bejegyzett filmstúdióval azt forgatunk, amit akarunk, otthon négy fal között. Szóval elsőként a paraguayi audiovizuális ügynökségnél (INAP) kell bejegyeztetni a produkciót. Ennek csak előnyei vannak, meg ők segítettek pénzt szerezni.

Aztán be kell szerezni a MADES-től, a Környezetvédelmi és Fenntartható Fejlődési Minisztériumból az engedélyt, hogy a nemzeti parkokban forgassunk.

Majd be kell szerezni az engedélyt az Indiánügyi Hivataltól, hogy indiánokkal forgathassunk. Márpedig ott csak indiánok vannak. Tehát, ha kikötünk valahol és bárkivel beszélünk, azt amúgy előre be kéne jelenteni, név szerint. Mintha tudnánk, hogy ki a fenével találkozunk a dzsungelben. Kivéve a barátokat, őket bejelentettük, szegényeket. Mindenkivel alá kell irattatnunk, hogy beleegyezik képmása publikálásába. Szóval még a dzsungel mélyén is ugyanakkora szopás golyóstollal futkorászni. Ja, persze az indiánok jelentős része analfabéta, tehát ujjlenyomatot tud nyomni a formanyomtatványra, csak az nem érvényes a törvényes írni tudó képviselője nélkül.

Fontos tudatosítani, hogy nyilván vannak olyan influenszerek és forgatócsoportok, akik nem tesznek eleget a követelményeknek, de mi tényleg odafigyelünk. Indiánvidéken mindenre oda kell figyelni, mert fontos is, mert számtalanszor átverték már szegényeket, mi meg nem. Amúgy ilyenkor derül ki, hogy például amikor a hatóság emberének kötelezően el kellene kísérnie minket, akkor nem jön. Mert sosem tenné be oda a lábát, ahol mi dolgozunk. Mondjuk megértem.

Szerencsére, még nem kell átmenni se Bolíviába, bár oda biztosan átcsúszunk, sem Brazíliába. Mindkét országba forgatási engedély kell, ráadásul Brazíliában együtt is kell működni, ki mással, ha nem egy nemzeti producerrel. Nem úgy, mint Bolíviában, ahol nem kell együttműködni senkivel. De csak helyi kérhet forgatási engedélyt külföldinek. Köszi.

Nézzük a tárgyi feltételeket.

A fenét, először nézzük a természetet. Ha esik az eső és áradás van, akkor hajozható a Rio Negro, ha aszály van, akkor nem. Most eső is van, áradás is van és hideg is, igen mocskos hideg tud lenni a vízen errefelé télen. Pedig ebben a magasságban mások szörföznek, csak jelezném kis irigységgel.

Humán erőforrásból jól állunk, mert van egy expedícióvezetőnk, van operatőr-vágónk, kapitányunk és producer-kormányosunk, és megjött Josh (José Juíz), aki 2800 folyókilométer legjobb gépésze. Lehet, hogy az egyetlen, aki ért is hozzá, de tényleg. De sajnos ez nem elég.

Sajnos meg kell jegyeznem , hogy ez egy nagyon veszélyes küldetés. Tényleg eszeveszetten veszélyes és mi keressük is. És aki keres, az talál. A mi stílusunk és ízlésünk alig érthető már. Mert a régi NatGeo és a Camel reklámok világát éljük az Apokalipszis most útján végigmenve egyenesen a Kannibál Holokausztig. Szó szerint, pont így, és ezt is mutatjuk meg.

Először is kell egy speciális expedíciós hajó, mondjuk az megvolt, mert a Danubióról sokat írtam, egyszerűen mesésen beleillik a képbe.

Egy többhetes expedíció, amely során a folyón felfelé kell menni, rengeteg erőforrást igényel. Ott van például a gázolaj, anélkül nehéz. A hajó 12 litert fogyaszt óránként, körülbelül 10 km/órát megy felfelé. Az út térkép szerint 826 kilométer, de valójában ennél sokkal több. A folyó ugyanis eszeveszetten tekereg, és néha méterenként kell fordulni, hogy ne fusson homokzátonyra a hajó. Aztán jön az étel és a víz, az se kevés folyamatos fizikai munka mellett 4–5 fő részére. Egy expedíciós hajó rengeteg kellékkel rendelkezik, és ezek mindent elvásnak a Chacóban, az időjárás és az uszó szigetek, meg a bozót mindent megesznek. Kötelek, láncok, horgonyok, minden elszakad és eltűnik a mélyben. Ráadásul az expediciós hajó dolga, hogy olyan helyekre is bemenjen, olyan öblökbe és patakokba, ahova csak kisebb csónakkal próbálnak eljutni emberek, de ahol mi járunk, ott nincsenek igazából emberek. Ezért van persze motorcsónak és kajak is a hajón.

Aztán ott a forgatáshoz szükséges felszerelés, Ezekre kell aztán tényleg vigyázni. Rendes nagy kamerák, 360 fokos kamerák és action kamerák is kellenek. EZeken kívül ott vannak a trail cam-ek, Ezeket ugye felszereli valahová az ember és otthagyja, majd visszamegy érte és megnézi, mit vettek fel. Csak ebből tíz van jelenleg. Az előző forgatás alatt rengeteg nyersanyag semmisült meg, amikor egy nagyobb teljesítményű memóriakártya megadta magát. Most megpróbálunk mindent kétszer levédeni, és ezenkívül amint tudjuk feltölteni a felhőbe.  És persze az akkumulátorok sem szeretik a dzsungelt, de legalább hidegben megyünk, mert ezeknek a forróság az igazi ellenfele.

És itt jön, hogy szerencsére elkezdtek bejönni szponzorok, mondjuk mindegyik egyelőre Nathanhez kötődik, hiszen ő Dél-Amerika egyik legismertebb influenszere dzsungel-szenvedés-felfedezés ügyben, így talán máskor is szerencsénk lesz, vagy beáll mögénk még pár cég. És nagyon várunk egy magyar drónt, de amint megjön, erről nagyon, de nagyon beszámolok.  Szóval beállt mögénk 4 pár bakanccsal a Jim Green és rummal a Consulado, a legjobb paraguayi rumforgalmazó. Aztán alakul valami még egy nagy cigarettaforgalmazóval és talán konzervügyben is jutunk végre valamire. EZ azért meglepő, mert Paraguayban a boltban a készétel, a konzerv, az csak brazil feijoada és semmi más, illetve persze húskonzerv az van ezerfajta. Persze horgászunk, de más nem nagyon van útközben, bolt pláne nincs a dzsungelben.

Másfél év telt el a pilot leforgatása óta. Rengeteg munka van abban, hogy három hét múlva, ha Isten is úgy akarja, akkor elindulunk.